Vad szívben dalszöveg afrikai egészségben
Mintha a szívem közepébe vón. Gong, Hang, illat, arc, verssor megüti néha, Mélyen, sokáig, ellankadva bong. Szűzen dereng az élet fátylain túl, Elmúlt, nem látom. Itt maradni fáj. Dal, Fülelném, de a csendbe belehal. Könny, Felfut szívemből, mint a gyöngy, szememhez, Megbánja és vad szívben dalszöveg afrikai egészségben szívbe visszajön.
Nincs egyéb örömöm Mint a felhők az égen, Nincs egyéb szerencsém, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb újságom, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb vetésem, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb színházam, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb nyúgalmam, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb szándékom, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb mentségem, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb igazam, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb vígaszom, Mint a felhők az égen, Nincs egyéb reményem, Mint a felhők az égen.
Magányos éjszakai csavargás A marihuána szív egészsége kávéházból jöttem ki késő éjjel, Az ajtóban megálltam, mély lélekzetet vettem, Felgyűrtem a kabátom gallérját, széjjelnéztem. Jólesett a hűvösség, és jólesett szememnek Az utcai lámpák hű intése és felettem A csillagok ragyogtak, s ennek mindig örűlök.
Elfelejtettem, kik közt űltem és mit beszéltünk, S milyen volt a sok nő a gőzölgő kávéházban, Kiknek sorba megnéztem kezét, ruháját, arcát. Van úgy, hogy nem bírok már az emberekre nézni, Hangjuk sérti a fülem, a testszín fáj szememnek, S lelketlen szemgolyóik járása összeborzaszt. Elkezdtem menni. Kesztyűm felhúztam akadozva, S néztem ujjaim táncát.
Nem tudtam, hova menjek, Mentem, mert csöndes éj volt és jól esett a járás. Mentem mert vitt a járda a tág Andrássy-úton, Lassan mellém húzódtak, s múltak a barna házak, Nem is sétáltam; mentem, de nem tehettem róla. Mentem, mint egy darab léc, kit a csendes folyó visz, Mint a kék lénia, mely elszáll mikor pipáznak, Mint az egy húron húzott hosszú, halk hegedűhang. Egy ház előtt eszembe jutott, hogy laknak benne, Külön familiák, meg szobaurak, cselédek, Mind levetkőztek, szemök behunyták, és alúsznak Ember meg asszony hál két egymás mellé tolt ágyon, Jámbor vad szívben dalszöveg afrikai egészségben szerint ó mert azt cifrázni vétek Egymásban kéjt halásztak s a falon járt az óra.
A kegyelet. Gróf Károlyi Gábor igaz, benső és nemes barátom volt.
Azután sóhajtottak és kétfelé fordúltak, Maguk alá gyűrték félkarjuk, felhúzták lábuk, Elalúdtak. A fejök van legmesszebb egymástól.
Reggel fölkelnek. Fűtés, zörgés és rendetlenség. Az ember járkál, áll és megnézi ráncos ágyuk, Aztán az órát. Sebbel-lobbal elmegy hazúlról. A hivatalba megy, vagy a törvényszékre megy fel, Vagy a börzére fut, vagy elindítja a boltját.
Soha el nem meséli, mit álmodott az éjjel. Egy narancs sáros héjja került aztán utamba. Cipőim jobbra-balra futtatták, húzták, tolták, Míg megúntam s lerúgtam a járdáról örökre. A fejem fölemeltem s a hűvös égbe néztem, De semmit se gondoltam az égről, csak felnéztem, Mint a legelő juh, ha a szík földet elunta. Néztem fel, görbén jártam, a falaknak ütődtem, Súroltam egy lámpát is, nem vigyáztam azért sem, És szivemet meglepte az olvadás lágysága.
Megint elért az élet.
- Álmodtad az éjjel, érzed menni kell.
- Asszonyi rend, tehát méltán hangzik jajja Szádnak és mindennek, ki ezeket hallja.
- Elfogadott szövegek - június , Csütörtök
- The Project Gutenberg eBook of Gróf Károlyi Gábor följegyzései (1. kötet) by Károly Eötvös
- Eljárás, ha a bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegséget szállítás közben állapítják meg
- Устроили большой бал, другой состоится в Позитано.
- Méltóság egészség szív értékelési pontok
- (PDF) Afrika ma. Tradíció, átalakulás, fejlődés | István Tarrósy - exkluzivajandekok.hu
Elmult napjaim jöttek, Csepegtek, mint panaszos vízcseppek az ereszrűl, S magam elé gondoltam sorsomnak terítékét. Sóhajtva elfordúltam, szemem félig behúnytam S elképzeltem pilláim gyászfátyolán keresztül Szegény Rousseau-t, ki sírva fakadt a courtisane-nál.
Elhagytam volt a villák vasrácsait is, végig, Az ezredévi oszlop elébem állt sötéten, A tetejében Gábor arkangyal árnya lengett. Angyal, te szárnyas angyal ajkaim ezt mozogták Kit szobrászok meg festők annyit mesélnek nékem, Zengő fehér angyalka, angyal, nagy szárnyú angyal.
Mit szólanék, ha mézes hárfával, rózsafényben Kinyílna most a mennybolt, akár az Operában S arany lépcsőn lejönne hozzám tizenkét angyal. A lépcsőn összekulcsolt kezekkel lejtenének, Szemök lesütnék, szűzi zsoltárt húznának lágyan, De a földre érve elkezdenének kacagni.
A MIT ELŐRE KELL MONDANOM.
Mint a kis lányok, huncut csengéssel szökellnének Hozzám, elkapnák a két karom, megforgatnának, Frissen repkedne szárnyok, akár a jérce szárnya. S egyszerre kezdenének beszélni, össze-vissza: Hogy vagy? Sokat búsúltál?
Mitől vagy olyan fáradt? Ugye csúnya volt minden?
Örűlsz most? Hitted volna? Én sírnék és nevetnék, és azt hinném, ez álom, Hó pendelyök morzsolnám, szárnyokat tapogatnám, Egy angyal átölelne mert látná hogy szédűlök.
Nekünk azonban nincs kőtáblánk és márvány-plajbászunk. Mi elrongyolódott papirra írunk, ideges kézzel, táncoló tollal és láttuk a véres utcát, a mi dobhártyánk cseng azoktól a revolverlövésektől, melyek a mellékutcákon megreszkettették a levegőt. Eleven anyagai voltunk a forradalomnak. Vajjon ez-e a forradalom?
S vinnének tánclépésben, tapsolva és dalolva, S egy angyal egy kis könyvet venne elő. Jaj, hadd lám. Megállnánk s az angyal a kis könyvet kinyitná. Fel lenne írva abba hogy hányat sóhajtottam, Minden könnycsepp kit ríttam, ott össze lenne adva, Minden rossz szó, kit szóltak hozzám, be lenne írva.
De már a hídon voltam, míg ezen spekuláltam, A ligeti tó hídján, s ott félig elfáradva A korlátnak borúltam, az éji vizet nézni.
Elnéztem s gondoltam, hogy a folyékony éj talán ez, Ez a vonagló tinta. A lámpák fénye reszket A vonaglás felett, mint a kéj fölött a lélek. Fölemelkedtem, mert nem akartam gondolkozni.
UTAK, NÉPEK, VÁROSOK
Végigmentem a hídon s megint éreztem Pestet: A Weingruber-kioszkot kezdtem szemügyre venni. A terraszon nyüzsögtek a krémes, vad szívben dalszöveg afrikai egészségben nyárban Fehér hölgyek, begyes szűzecskék, hosszu tisztek, Pincérek ájuldoztak, katonabanda zúgott. A nyár elment. A terrasz teli puszta asztallal, Az asztalokon székek. Cipőim lassan visznek Tovább, előre és fák jönnek két oldalt némán.
SZÉP ERNŐ ÖSSZES VERSEI
Fák jöttek, leveletlen, füttyetlen és szellőtlen, Mint rabok a rabsétán, jöttek sorba leverten, Fák, jobbról-balról fák, s nem hallottam semmi hangot. Menni, olyan jó menni. Meddig lehet így menni? Megyek, gondoltam, mennék így most túl árkon-berken, Elhagyni a ligetet, a várost és határát.
Megszökni, mint hazulról egyszer gyerekkoromban, Itthagyni a lakásom, sok könyvem, sok nadrágom Barátot, nőket, múltam, nevem, minden emlékem. A fák közt menni, menni sokáig, jaj, sokáig.
GYEREKKOROM.
Milyen hosszú fasor. Hol a vége, még nem látom. Ha a tengerig vinne, a tengernek vizéig. A tengerig mennék, leűlnék a tengerpartra És nem csinálnék semmit, ott űlnék este-reggel, Ott űlnék éjjel-nappal, ott űlnék, míg csak élek És a tengerre néznék, olyan messzire néznék, Hol már a végtelen víz elvakúl az egekkel, S a tiszta semmiségnek üres álmán merengnék.
Egyszer Aranyat szórni a népnek, aki kódul. Mérgezett liliomok közt vad szívben dalszöveg afrikai egészségben éjben Elveszteni az eszemet a kéjben. Egy váll. Óh, csókkal hajolni feléje, Hogy az életet, a halált megérje. Egyszer olyat sírni, hogy a sírásom A két orcámon végig árkot ásson.
A végtelen tengerbe beleúszni.
